Aláírták a V4-ek turisztikai vezetői találkozójának jegyzőkönyvét Budapesten

Gazdaság - szerző: GR

Aláírták a visegrádi országok turisztikai államtitkárainak és marketing vezetőinek 2014. évi találkozójáról készült záró jegyzőkönyvet szerdán Budapesten.

(fotó: MTI / Kovács Attila)


Az aláírást követő sajtótájékoztatón Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek kiemelte: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia 2003 óta működik együtt többek között azzal a céllal, hogy közösen növeljék a távolabbi országokból a régióba érkező turisták számát.

 

Magyarországon a Visegrádi Együttműködés soros elnöksége keretében kedden a V4 országok turisztikai marketing vezetői vitatták meg terveiket, szerdán pedig turisztikai állami vezetők erősítették meg szándékukat a tanácskozás jegyzőkönyvének ünnepélyes aláírásával az idei évre szóló közös marketing teljesítésére – mondta Horváth Viktória.

 

A turisztikai helyettes államtitkár elmondta: találkozójukon egyetértettek abban, hogy a turizmus a nemzetgazdaságban fontos szerepet tölt be a foglalkoztatás szempontjából, továbbá megvitatták a 2014-2020-as időszak uniós költségvetési időszakra vonatkozó tervezési elképzeléseket, a célzott külpiacon való együttműködés lehetőségét, köztük azt, hogy az idén mintegy 400 ezer eurót költenek a közös nemzetközi marketingre.

 

Közös célpiacnak tekintik továbbra is az Egyesült Államokat, Latin-Amerikát, Indiát, Kínát, Japánt, új piacnak Szingapúrt, Kazahsztánt, Azerbajdzsánt, Ausztráliát, Dél-Afrikát és az Arab-öböl menti országokat. Fontosnak tartják a vízumkönnyítést a külföldi turisták számának bővítése érdekében, emellett megállapodtak arról is, hogy a magasszintű szakmai találkozók mellett állami szintű munkacsoportot is létre hoznak – ismertette a helyettes államtitkár.

 

Horváth Viktória kiemelte, hogy Magyarországon 2013-ban trendforduló volt a turizmusban, nemcsak a külföldi vendégek száma növekedett, hanem a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) révén a belföldi vendégforgalom is bővült.

 

Ales Hozdecky, a Cseh Köztársaság Regionális Fejlesztési Minisztériumának turizmus főosztályvezetője elmondta, hogy szerintük több közös turisztikai kínálatot kellene teremteniük a forgalom növelésére.
Katarzyna Sobierajska, a Lengyel Sport- és Turisztikai Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte: nemcsak a közös marketingben, hanem turizmus más területein is fontos az együttműködés.

 

Frantisek Palko, a Szlovák Köztársaság Közlekedési, Építésügyi és Fejlesztési Minisztériumának államtitkára hangsúlyozta: az uniós tervezési időszakban fontos, hogy a turizmus is, köztük a kulturális örökség kapjon támogatást.